Mi a jelenlegi helyzet?

A világ működése lassan leáll, a Covid 19 vírus immár világjárvánnyá nőtte ki magát, a kór nem tesz különbséget népek, kontinensek, szegények és gazdagok, híres és egyszerű emberek között. A vírus ellen nincs vakcina, nincs gyógyszer, erre még a tudomány világméretű összefogása mellett is a legjobb esetben minimum egy év múlva számíthatunk. A megelőzésnek ma még csak egyetlen lehetősége az önkéntes és/vagy a hivatalos karantén.

Hagyományos formájában megszűnt az oktatás, minden szinten. Az egészségügy a nem virális eredetű problémák esetében csak a súlyos, halasztást nem tűrő beavatkozást végzi el, mert a humán erőforrás a frontvonalban van.

A karantén következtében összeomlottak az évek során gondosan (lean alapokon) kiépített ellátási láncok, a termelés és szolgáltatás fél vagy negyedgőzzel üzemel. A folyamatok leállnak, a működtetésében részt vevő emberek munka, feladatok nélkül maradnak. A home office csak átmeneti megoldás, hiszen, ha az értékteremtő munka leáll, akkor a kiszolgáló folyamatok fenntartásának sincs értelme.

Oda jutottunk, hogy a vállalatoknál az embereknek nincs mit csinálni, a klasszikus menedzsment elméletek szerint feleslegesek. Mi a teendő? Küldjük el őket! A kérdésem pusztán az, hogy valóban ez-e a legjobb megoldás. Szerintem nem! Mire alapozom? Ezt osztanám meg Önökkel.

Sir William Petty

Nem sokan ismerik Sir William Petty nevét, pedig a statisztikában, a politikai közgazdaságtanban a tudományuk egyik megalapozójának tekintik. Sir William a XVII. században élt (1625-1687), és akkor fogalmazta meg, hogy Anglia nemzeti gazdagságának 62,5%-a az „embervagyon”. Petty ezen meglátását a szorgos utókori számítások fényesen igazolták. Manapság is hasonló arányokkal számolhatunk, talán kicsit jobban eltolódott a humán erőforrás felé. Mit üzen nekünk Sir William több, mint 400 év távlatából?

Petty megállapítása egy vállalatra is igaz! A vállalat értéke nem a gépekben van, hanem abban az emberi (tacit) tudásban, amely az évek során a folyamatok művelése közben felhalmozódott. Ez a tudás nem végzettség és beosztásfüggő. Egy fizikus lehet, hogy képes megoldani magasabbrendű inhomogén parciális differenciálegyenleteket, de nem ismeri olyan mélységében – lényegtelennek tűnő beállítások, külső körülmények – a művelt folyamatot, mint a gépnél dolgozó betanított munkás. Ezt a tapasztalat mondatja velem.

2008-as válság tapasztalatai

A 2008-as válság után jártam egy speciális technológiát művelő – autóipari beszállító – (multi leányka) cégnél, ahol a 100 dolgozóból elküldtek vagy 80-t. Amikor alig másfél év múlva konszolidálódott a helyzet, alig felüket tudták visszacsábítani. A dolgozóknak is van önérzete, nem pusztán biorobotok.

Voltam egy másik vállalkozásnál is, hasonló nagysággal és portfólióval, de magyar tulajdonossal. Itt megkérdezték az embereket, mi legyen? Elküldenek kollégákat, vagy csökkentik a fizetéseket? Nem meglepő, az utóbbi választották.

Persze nem várható el a XXI. század ifjú menedzser titánjaitól, hogy ismerjék William Petty nevét, már az is kuriózum számba megy, ha hallottak Demingről, Juranról vagy uram bocsá’ Taguchiról.

A Lean Menedzsment azonban már 20 éve uralja a világot, aki nem lean-ez, már nem is ember, illetve jó vállalkozás. Ezek szerint azt sem értették meg igazán! A Lean Menedzsment alapelve az emberi tudás mobilizálása, nem a gépek ide-oda húzkodása.

Humán erőforrás megtartása

Tételezzük fel, meg akarjuk tartani a humántőkénket, de akkor mit lehet csinálni? Például felére csökkentem a menedzsment fizetést, mivel nekik sincs mit csinálni. Elvenni a sok-sok vállalati gépkocsit, mert a jogosultak tudnak otthonról is dolgozni (XXI. század – digitális forradalom), meg nem ajánlott közösségbe menni. Nem állítom, hogy a dolgozói fizetések változatlanul maradjanak, de kapjanak annyit, hogy a tisztes megélhetéshez elég legyen.

Mit tehetünk még most?

Itt az ideje az eddig elmaradt karbantartásoknak, a folyamatok újragondolásának, az esetleges üzemi kísérletek elvégzésének, mert ezekkel a gyors, zökkenőmentes újraindulást alapozhatjuk meg. Ez pedig nagyon komoly versenyelőnyt jelenthet. A mai tőzsdefilozófia pont olyan ostoba, mint az 1637-es tulipánkrízis. A hollandok olyan magasra tornázták az árat, hogy egy (egyetlen) tulipánhagymáért akár 4 hízott ökröt is adtak. Aztán februárban a tőzsde összeomlott, sokak teljes vagyonokat, vagy mindennapi megélhetésüket vesztették el.

A mostani tőzsde nagyon érzékeny a munkaerő nagyságára, így kevesebb az ember, kevesebb a költség. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. Csak a vállalat értékének kétharmadát faragtuk meg erőteljesen. Érdemes?